SCHILLER: DER HANDSCHUH

(Nyersfordítás)

A KÉZCIPO

Oroszlánkertje elõtt;

Hogy a hadijátékot megvárja,

Ült Ferenc király,

És körülötte a korona nagyjai,

És körben magas gerendán (gyámfán)

A hölgyek szépen bekötve.

És ahogy billeget az ujjal, (saját ujjával)

Fel csinálja magát a távoli állatkert,

És befelé meggondolt járással (lépésekkel)

Egy oroszlán taposott,

És nézi (magát) némán

Köröskörül,

Hosszú ásítással,

És rázza a serényeket,

És kinyújtja a tagokat, (végtagokat)

És fekszik le.

És a király billeget ismét, (újonnan)

Erre nyitja fürgén (önmagát)

Egy második õrült, (elmebeteg)

Ebbõl lök (taszít, bucáz)

Vad ugrással

Egy tigris elõre.

Ahogy ez az oroszlán meglátja,

Ordít õ hangosan (kifejezést ad érzelmeinek)

Ver a farokkal (farkával)

Egy félelmes karikát

És kinyújtja a nyelvet,

És körben bátortalanul

Körüljárja a fenevadat

Dühösen dorombolva, (mórikálva)

Erre nyújtja õ magát morogva

Oldalra le.

És a király billeget megint,

Erre köp a kétszeresen kinyitott ház (okád)

Két leopardot egybe ki,

Ezek döntenek bátor harcingerrel

A tigrisállatra;

Ez csomagolja õket az õ borzasztó lábaival,

És a fenevad ordítással

Feláll, erre lesz csend;

És körben karikában (köröskörüli körben)

Gyilkosságnyavalyától (gyilkossághajhászástól) forrón

Táboroznak a rettenetes cicák. (macskok)

Akkor zuhan a tornác kerületérõl

Egy kézcipõ szép kéztõl

Közé a tigrisnek és az oroszlánnak (fénevadnak)

Középen le.

És Delorges Lovaghoz incselgõ értelemben

Megfordítja magát Kunigund Kisasszony:

"Lovag úr, ha magának olyan forró van,

Ahogy nekem esküszik minden órában,

Tojás, vegye nekem a kézcipõt fel:"

És a lovag, sebes szaladással,

Lép le a szörnyû állatkertbe

Szilárd lépésekkel,

És a szörnyetegek közepébõl

Fogja õ a kézcipõt hetyke (szemtelen) ujjakkal.

És bámészkodással és megrõkönyödéssel

Nézik õt a lovagok és úriasszonyok,

És megfontoltan hozza a kézcipõt vissza.

Akkor harsog neki a dicsõsége minden szájból,

Ámde törékeny szerelempillantással -

Ez kecsegteti neki az õ közel szerencséjét -

Elfogadja (jó szívvel látja) õt Kunigunde Kisasszony.

És õ dobja neki az kézcipõt az ábrázatba:

"A köszönetet, Hölgy, nem használom:" (nem veszem igénybe)

És otthagyja õt ugyanabban az órában.

Írta : Weöres Sándor